Napenergia hírek

Már félúton járnak a londoni napelem-híd építésében

Már félúton járnak a londoni napelem-híd építésében
2200 elhelyezett panellel félúthoz érkezett a londoni napelem-híd építése, így minden jel arra utal, hogy a tervezett időpontban, vagyis idén októberben befejeződhetnek a munkák.
London legnagyobb egybefüggő napelem-rendszerének építése félúthoz érkezett, miután a Blackfriars állomásnak is otthont adó Temze-hídra júliusban felkerült a 2200-adik panel is. Elkészülte után a 6000 négyzetméteres panelegyüttes évi 900 MWh-nyi energiát tud majd termelni, mely a közép-londoni Blackfriars állomás épületének éves energiaszükségletének felét fedezi. A Panasonic által gyártott, de a Solarcentury által tervezett és telepített fotovoltaikus panelek elhelyezése a tervek szerint halad, így idén októberben befejeződhet a munka a Temzét átívelő viktoriánus hídon.

A londoni napelem-híd évente több száz tonnányi szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet.

Októberre elkészülhet a londoni napelem-híd

Frans van den Heuvel, a Solarcentury vezérigazgatója a világ egyik legnagyobb napenergia-rendszereként jellemezte a Blackfriars-t. Véleménye szerint az építészetileg nagy kihívásokat jelentő projekt jól mutatja, hogy miként lehet a sokoldalú, korszerű technológiákat sűrűn lakott városi területeken is alkalmazni. A Blackfriars évente 511 tonnányi szén-dioxidtól kíméli meg a környezetet.

-W-